A forgó

Annánk születése alkalmából (ma 5 hónapja történt!!) kapott a dédijétől egy forgót. Klasszikus, kiságy fölé kell rögzíteni, és zenél. Méhecskék vannak rajta és komolyan mondom, Anna előző életében nagy pajtija lehetett a méheknek, mert mióta ellát a rovarokig, kitörő lelkesedéssel fogadja azok táncát. Már attól boldog, mikor nyúlok a az állatkák felé, és húzom fel. amikor pedig azok táncba kezdenek, az maga a csoda, fülig érő mosollyal jutalmazza. Úgy vélem azonban, a méhek fénye kezd fakulni, így kicsit feldobom a szerkezetet. Mit is ismer Annánk? Minek szokott még örülni? Hát NEKÜNK!!!! :D Szóval fogtam egy ollót, kivágtam a fotónkat. Sajnos nem találtam olyant, ahol szépen barátságosan belebámulunk a kamerába, pedig az lett volna az igazi :)

Ezeket celluxszal rászerkesztettem a méhek pocakjára :) Egy képet az apukájáról és rólam, egy másikat pedig önmagáról. Valószínű ez utóbbit nem fogja régi ismerősként üdvözölni, hiába töltünk el jelentős időt a tükör előtt. Ami késik nem múlik, ismerkedjen csak a csecsemőkori képével, mikor még volt haja :) És reméljük még lesz is, hiszen az eljövendő dús hajkorona reményében került nullás gép alá Pockondiás (Anna). Nos, íme az eredmény:

És íme Anna, ahogy örvend a méheknek ... és vélhetően nekünk is.